Ez a rész számos olyan technikát tartalmaz a szülő vagy bárki más számára, amelyeket arra használhat, hogy segítsen egy gyereknek gyorsan felépülni azokból a dudorokból, kék foltokból, horzsolásokból, félelmekből és zaklatottságokból, amelyek gyakran együtt járnak a felnövéssel.

Az esetek többségében az alábbi technikák az ön és a gyerek közötti kommunikációt használják fő terápiás eszközként. A kommunikáció létfontosságú a gyerekek kezelésében, mint ahogy a Szcientológia összes többi területén is.

Az alább leírt technikák mind asszisztok. Az assziszt olyan cselekvés, amelyet azért végzünk, hogy segítsünk valakinek megkönnyebbüléshez jutni, amikor egy közvetlen, zavaró nehézséggel küzd. Ha a körülmények alapján indokolt, az „Asszisztok betegségekre és sérülésekre” tanfolyamban lévő asszisztokon kívül ezeket az asszisztokat is használjuk. Ezekből nagy előnye származhat a gyereknek és a családnak is.

Gyerekkori sérülések

Több dolgot tehetünk, hogy segítsünk egy gyereken, ha elesik, megvágja magát, vagy hasonló dolog történik vele. Kisgyerekeknél gyakran elegendőnek tűnik, ha egyszerűen hagyjuk, hogy kisírják magukat. Amikor egy gyerek megsérül, a legtöbb ember azon kapja magát, hogy szinte mielőtt még észrevenné, megnyugtató és vigasztaló szavakat mond, és többnyire olyanokat, amiket azelőtt már százszor elmondott, amikor a gyerek megsérült. Ez a gyereket korábbi sérülések teljes láncára emlékeztetheti.

A szülők úgy segíthetnek leginkább egy gyereknek, ha nem mondanak semmit. Belekerülhet egy kis időbe, amíg rászoktatják magukat arra, hogy ne beszéljenek, ha a gyerek megsérül, de nem nehéz kialakítani azt a szokást, hogy csendben maradjunk. A csend nem feltétlenül akadályozza meg azt, hogy kifejezzük a szeretetünket. Felvehetjük a gyereket, ha azt akarja, vagy átkarolhatjuk. Ha nem mondunk semmit, gyakran előfordul, hogy a kisgyerek körülbelül egy percig erősen sírni fog, azután hirtelen abbahagyja, elmosolyodik, és szalad vissza ahhoz, amit addig csinált. Úgy tűnik, ha megengedjük neki a sírást, ez enyhíti a sérülés miatt keletkezett feszültséget, és ha ez megtörténik, nincs szükség asszisztra. Tulajdonképpen gyakran igen nehéz rávenni a gyereket arra, hogy visszatérjen a sérülés pillanatához, ha már ily módon megszabadult a feszültségtől.

„Mondd el”

Ha a gyerek magától nem heveri ki a dolgot pár pillanatnyi sírás után, akkor várja meg, amíg túljut azon a rövid, csökkent tudatossági állapotú időszakon, ami egy sérülést kísér. Rendszerint nem nehéz megmondani, mikor kába egy gyerek, és mikor nem. Ha a kábult időszakot követően még mindig sír, az többnyire azért van, mert más, korábbi sérülések restimulálódtak (újra működésbe léptek a jelen körülményeknek a múltbeli körülményekhez való hasonlósága miatt). Ebben az esetben az assziszt nagyon értékes. Idősebb gyerekeknél (ötéves kortól) rendszerint szükséges egy assziszt.

Egy sérült gyereknek szemmel láthatóan segítségére tudunk lenni kommunikációval.

Gyógyító hatású lehet, ha megkérjük, hogy mondja el, mi történt.

Ha elmondja ezt egy olyan személynek, akit ez érdekel, az eloszlat minden zaklatottságot, és a gyerek jobban tudja érezni magát.

Amikor a gyerek már nem kába, kérdezze meg tőle: – Mi történt? Hogyan sérültél meg? Mondd el!

Miután elkezdett beszélni róla, váltson át vele jelen időbe, ha magától nem jelen időben mondja el a történetet. Próbálja meg így:

– Hát egy nagy kövön álltam, és megcsúsztam és elestem, és… (sír)

– Fáj, amikor a kövön állsz?

– Nem.

– Mi történik, amikor a kövön állsz?

– Megcsúszok... (sír)

– És aztán mi történik?

– Leesek a földre.

– Van fű a földön?

– Nincs, homokos az egész.

– Mondd el újra.

Ezen többször átviheti a gyereket, amíg el nem kezdi unni, vagy nevetni nem kezd. Nincs benne semmi nehéz. Miután a gyerek kapott néhány asszisztot ilyen módon, ha ismét megsérül, máris szalad ahhoz a személyhez, aki ezt a fájdalom nélküli segítséget és megnyugtatást meg tudja adni neki, és követeli, hogy „elmondhassa”.