Kommunikáció

Az ARK-háromszög harmadik és egyben a legfontosabb csúcsa a kommunikáció. Annak megértése szempontjából, hogy hogyan épülnek fel az emberi kapcsolatok ebben az univerzumban, a kommunikáció fontosabb, mint a háromszög másik két csúcsa. A kommunikáció minden dolog oldószere (minden dolgot felold).

Hogyan kerülnek az emberek kommunikációba egymással?

Ahhoz, hogy legyen kommunikáció, kell lennie egyetértésnek és affinitásnak. Ahhoz, hogy legyen affinitás, léteznie kell egy egyetértésnek a realitás kérdésében, és kommunikációnak. Ahhoz, hogy legyen realitás és egyetértés, kell lennie affinitásnak és kommunikációnak – egy, kettő, három. Ha megszüntetik az affinitást, eltűnik a kommunikáció és a realitás. Ha megszüntetik a realitást, eltűnik a kommunikáció és az affinitás. Ha megszüntetik a kommunikációt, akkor mind eltűnik.

Egy kommunikációs vonalat (azt az utat, amelyen egyik személytől a másikig halad a kommunikáció) többféleképpen is lehet gátolni. Az egyik az, ha elvágjuk; a másik az, ha olyan fájdalmassá tesszük, hogy a fogadó személy fogja azt elvágni; egy másik az, hogy olyan sok mindent rakunk rá, hogy eltömődik. Ez három nagyon fontos dolog, amit jó tudni a kommunikációs vonalakról. Továbbá, ennek a kommunikációnak jó kommunikációnak kell lennie: a kívánt adatokat kell küldeni a kívánt irányba, illetve fogadni.

A kommunikáció egyébként teljes egészében a fizikai univerzumra vonatkozó realitásról és affinitásról fog szólni. A beszélgetés arról fog szólni, hogy van-e affinitás, hogy van-e egyetértés, és hogy különösen hol nem értenek egyet az egyetértéssel a fizikai univerzummal kapcsolatban.

Az affinitás számos módon felépíthető. Beszélhetünk az emberekhez, és kiépíthetjük velük az affinitást. De ne felejtsük el, hogy ez kommunikáció, nem csupán beszéd. Számos, számos módja van a kommunikálásnak. Előfordulhat, hogy két ember csak ül, néznek egymásra, és kommunikációban vannak. A kommunikációba kerülés egyik módja a tapintás. Megsimogathatunk egy macskát, mire a macska egyszer csak elkezd dorombolni. Kommunikációban vagyunk a macskával. Ha ön kinyújtja a kezét, és kezet ráz valakivel, kommunikációban van vele, mert megérintette. A régiek a foggal-körömmel elméletükkel, amely szerint „valójában mindenki gyűlöl mindenkit, és mindenki védekezik, és ezért kell mindenkit erőszakkal társas lénnyé tenni”, azt mondták: „Az emberek azért ráznak kezet, hogy megmutassák, nincs fegyver a kezükben.” Nem, ez kommunikáció. Franciaországban megölelik egymást. Ezt teszik Spanyolországban is, ezt teszik Olaszországban is. Rengeteg a testi érintkezés. Ez az érintkezés kommunikáció.

Ha kiüti az ARK háromszög egyik csúcsát, akkor a többi csúcsa is ki lesz ütve. Itt egy gyerek vidáman odamegy az anyjához, hogy virágot adjon neki.

A házimunkával elfoglalt anya nem fordít figyelmet a gyerek kommunikációjára, amit – miután kiütötték – hamarosan kisebb affinitás és kevesebb realitás követ.

Ha egy személy nagyon nincs kommunikációban, mindent fájdalmasnak tekint. Ha ön kinyújtja a kezét, és vállon veregeti az illetőt, és ő finoman kitér ez elől, még ha ennél tovább nem is megy, akkor úgy fogja találni, hogy az illető szóban sincs kommunikációban. Ön megpróbál elmondani neki valamit: „Tudod, azt hiszem, a 342A projekt egy nagyon jó projekt, és szerintem a szerint kellene eljárni.” Ő meg csak ül, ránéz önre, bólint, aztán lemegy, és befejezi a 36-os projektet.

Mire ön: „A 36-os tervet elvetettük. Azt egyáltalán nem akartuk befejezni.” Az illető alig van tudatában annak, hogy ön beszél hozzá. Minden elől kitér, amit ön mond neki. Vagy az is lehet, hogy olyan kitartóan és olyan hosszan beszél önhöz, hogy alkalma sincs elmondani neki, hogy ön a 342A projektet akarja elvégezni. Ez is kitérés ön elől. Más szóval, nincs kommunikációban önnel. Ennélfogva az affinitása alacsony, és egyetértésre se fog jutni önnel. De ha rá tudja venni az egyetértésre, akkor az affinitás és a kommunikáció is megnő.

Ezek nagyjából a legfontosabb információk, amelyekkel a társas kapcsolatok területén valaha is találkoztam.

Kiválaszthat bármilyen, emberekből álló csoportot, amely egy projekten dolgozik, ránézhet a munkavezetőre és az emberekre, és meg tudja mondani, hogy ezek az emberek kommunikációban állnak-e egymással, vagy sem. Ha nem, akkor nem dolgoznak összehangolt csapatként. Talán azért nincsenek kommunikációban, mert nem egyeztek meg abban, hogy mit csinálnak.

Mindössze fogni kell a csoportot, összeszedni őket, és azt mondani: „Mit csináltok, fiúk?” Nem a munkavezetőt kérdezzük, hanem az egész csoportot és a munkavezetőt: „Mit csináltok, fiúk?”

„Hát – mondja az egyikük –, én heti negyven dollárt keresek. Ezt csinálom.” Egy másik azt mondja: „Hát, én örülök, hogy mindennap eljöhetek otthonról. Az asszony az idegeimre megy.” Egy másik azt mondja: „Nos, én… ami azt illeti, én időnként vezethetem azt a teherautót, és szeretem a teherautót vezetni, a többit meg majd csak kibírom. Vezetem a teherautót, és amúgy is dolgoznom kell valamit.” Egy másik, ha őszinte, esetleg azt mondja: „Azért maradok meg ebben az állásban, mert gyűlölöm ezt az alakot, a munkavezetőt. Ha annak szentelhetem az életemet, hogy megkeserítsem az övét, na, az igazán boldoggá tesz.”

És ön végig azt hitte, hogy ezek az emberek azt gondolják, utat egyengetnek. Erre egyikük se gondolt. Ön hitte azt, hogy utat építenek. Egyikük sem utat épített. És még csak nem is utat egyengettek.

Ez a csapat esetleg boldogtalan, nem hatékony, de ön összehívja őket, és azt mondja: „Hát, tudjátok, egy napon rengeteg autó fog ezen az úton járni. Néha talán összetörik majd magukat, stb., de rengeteg autó fog ezen az úton járni. Ti, fiúk, utat építetek. Elég nehéz munka, de valakinek meg kell csinálnia. Sokan lesznek majd hálásak nektek, hogy megépítettétek ezt az utat. Tudom, titeket ez nem érdekel, de valójában mégiscsak ezt csináljuk itt. Most pedig szeretnék néhány javaslatot hallani tőletek, hogy hogyan tudnánk ezt az utat egy kicsit jobban építeni.” Egyszeriben az egész brigád utat épít. Az affinitás, a realitás és a kommunikáció azonnal felmegy.