Ahhoz azonban, hogy valaki sikeres tanuló legyen, többre van szükség, mint csupán a tanulás iránti szándékra. Mert léteznek csapdák, és a tanulóknak tudniuk kell, hogyan kell hatékonyan tanulni, ahhoz, hogy elkerüljék ezeket.

A felfedezések azt mutatják, hogy három különálló akadály van, amely gátolhatja az embert abban, hogy képes legyen tanulni és képes legyen képzetté válni. Ezek az akadályok valójában különféle fizikai és mentális reakciók sorát váltják ki.

Ha valaki tudja és megérti, hogy melyek ezek az akadályok, és hogyan kell kezelni őket, akkor a tanulási képessége jelentősen javul.

Első akadály: a tömeghiány

A Tanulási technológiában egy tárgykör tömegével és jelentéstartalmával foglalkozunk. Tömeg alatt a tényleges fizikai tárgyakat értjük, az élet dolgait. Egy tárgykör jelentéstartalma a tárgykörrel kapcsolatos jelentéseket, elképzeléseket, illetve elméletet jelenti.

Ha úgy kísérelnek meg valakit oktatni, hogy hiányzik az a tömeg, amellyel a tanult technológia foglalkozni fog, az megviseli a tanulót.

Ha a traktorokról tanulunk, a tanulmányainkhoz tartozó tömeg egy tényleges traktor lenne. Egy tankönyvből mindent megtanulhat a traktorokról, arról, hogy hogyan kell működtetni a kezelőszerveiket, hogy milyen különféle tartozékokat lehet használni – más szóval, az összes jelentéstartalmat –, de el bírja képzelni, milyen keveset értene meg belőle, ha valójában még soha nem látott volna traktort?

Egy ilyen tömeghiány miatt a tanuló érezheti azt, hogy tényleg össze van lapítva. Érezheti azt, hogy görnyedt, úgy érezheti, mintha forogna vele a világ, valahogy hullának, unottnak és ingerültnek érezheti magát.

Fényképek vagy filmek segíthetnek, mert ezek a tömeg ígéretét vagy reményét képviselik. De ha a traktorokról tanul, a nyomtatott oldal és a kimondott szó nem pótolja az igazi traktort!

Ha olyan tömeggel kapcsolatban oktatnak valakit, amellyel nem rendelkezik, és amely nem elérhető, az mindenféle kényelmetlen és zavaró testi reakciót eredményezhet.

Ha egy embernek mindenfélét meg akarna tanítani a traktorokról, de semmiféle traktort nem mutatna neki, vagy nem hagyná, hogy megtapasztalja a traktor tömegét, akkor ő végül úgy érezné, hogy az arca belapult, fájna a feje, és furcsa érzés lenne a gyomrában. Időről időre szédülést érezne, és gyakran fájna a szeme.

Bármilyen korú tanuló belefuthat ebbe az akadályba. Például a kis Johnny számára borzasztó élmény az iskolában a számtan. Egyszer csak kiderül, hogy egy olyan számtanpéldát kapott, amiben almák voltak, de neki nem volt egyetlen almája sem a padján, hogy megszámolja őket. Szerezzünk neki néhány almát, és számozzuk be őket. Ekkor ott van előtte egy bizonyos számú alma, és ez többé nem csupán elméletben létező számú alma.

A lényeg az, hogy Johnny problémáit visszavezethetjük a tömeg hiányára, és helyrehozhatjuk a dolgot azzal, ha gondoskodunk a tömegről; vagy megadjuk a tömeg egy ésszerű pótlékát.

A tanulásnak ez az akadálya – valamit anélkül tanulni, hogy ennek a valaminek a tömege valaha is ott lenne – ilyen világosan felismerhető reakciókat vált ki.

A tömeg hiányának orvoslása

Mivel nem minden tanulónak áll a rendelkezésére a tényleges tömeg, hasznos eszközöket fejlesztettek ki a tömeg hiányának orvoslására. Ezek a demonstráció tárgykörébe tartoznak.

A demonstráció szó a latin demonstrare szóból ered, amelynek jelentése: „rámutat, megmutat, bizonyít”.

A Chambers 20th Century Dictionary (Chambers huszadik századi szótár) a következőképpen határozza meg a demonstrál szót: „gyakorlati eszközökkel tanít, kifejt vagy megmutat”.

A tömeg biztosításához demonstrációt kell csinálni. Ennek megvalósítására az egyik módszer egy „ demonstrációs készlet” használata. A „demókészlet” (így is nevezzük) különféle apró tárgyakból áll, például dugókból, kupakokból, gemkapcsokból, tollkupakokból, befőttes gumikból stb. A demókészlet darabjait arra használhatja a tanuló, hogy helyettesítse velük azokat a dolgokat, amelyekről tanul, és hogy segítsenek megérteni bizonyos fogalmakat.

Ha a tanuló netán valami olyanba ütközik, amit nem egészen tud kiokoskodni, a demókészlet segítségével végzett demonstráció segít neki megérteni a kérdéses dolgot.

Egy demókészlettel bármit lehet demonstrálni: elképzeléseket, tárgyakat, dolgok viszonyát, vagy hogy valami hogyan működik. A tanuló arra használja ezeket az apró tárgyakat, hogy képviseljék annak a valaminek a különféle részeit, amiről éppen tanul. A tárgyakat egymáshoz képest mozgatni lehet, hogy bemutassák az adott elképzeléssel kapcsolatos mechanizmusokat és akciókat.

Egy másik mód valaminek a demonstrálására a vázlatkészítés.

Egy olyan valaki, aki épp az irodájában ül az asztalánál, és próbál kiokoskodni valamit, foghatna egy ceruzát és egy papírt, fel tudná vázolni vagy ábrázolni tudná azt, amivel dolgozik, és így megérthetné a dolgot.

Van egy szabály, amely így hangzik: ha valamit nem tudunk két dimenzióban demonstrálni, akkor nem értjük jól. Ez egy önkényes szabály – személyes megítélésen, illetve döntésen alapul –, viszont nagyon működőképes.

Ezt a szabályt alkalmazzák a műszaki tervezésben és az építészetben. Ha a dolgot nem lehet két dimenzióban könnyen és világosan kidolgozni, akkor valami nincs rendben, és nem lehet megépíteni.

A vázlat és a két dimenzióban történő megjelenítés mind része a demonstrációnak, és annak, hogy valamit megoldjunk.

A tömeg biztosításának harmadik módja, amikor ki akarunk tisztázni alapelveket: használhatunk játékgyurmát arra, hogy gyurmademonstrációt vagy röviden „gyurmademót” készítsünk az alapelvről vagy fogalomról.

A gyurmademonstráció célja:

1. Valóságossá tenni a tanult anyagot a tanuló számára.
2. Megadni a tömeg és a jelentéstartalom megfelelő egyensúlyát.
3. Megtanítani a tanulót az alkalmazásra.
4. A gyurmademonstráció azon az elven alapul, hogy tömeget ad valamihez.

A tanulónak tömegre van szüksége ahhoz, hogy megértsen valamit. Enélkül csak gondolatok vagy csak az elmében létező fogalmak lesznek neki. Ha adva van a tömeg, akkor képes megoldani a dolgot, mert tömeg és tér áll a rendelkezésére, amelyekben el tudja képzelni a tanult fogalmat.

A demókészlet-demonstrációk is ezen az elven működnek, csakhogy a gyurmademonstráció sokkal pontosabban mutatja be a demonstrált dolgot, és több tömeget biztosít.

Bármelyik tanuló használhat gyurmából készült modellt egy cselekvés, meghatározás, tárgy vagy elv demonstrálására. Leül egy asztalhoz, amelyen különféle színű játékgyurmák vannak, és ezeket használhatja. Gyurmával demonstrálja a tárgyat vagy az alapelvet, és minden egyes darabot címkével lát el. A gyurma mutatja a dolgot. Ez nem csak egy idomtalan gyurmadarab címkével. Címkének kis papírcsíkokat használunk.

Például a tanuló mondjuk egy ceruzát akar demonstrálni. Készít egy vékony gyurmarudacskát, amit még egy réteg gyurmával vesz körül úgy, hogy a vékony rudacska kissé kiálljon az egyik végén. A másik végére kis gyurmahenger kerül. A rudacska címkéje: „grafit”, a külső réteg címkéje: „fa”. A kis hengeré pedig: „radír”.

Az alapelv az egyszerűség.

Bármit demonstrálhat gyurmával, ha dolgozik rajta. És pusztán az, hogy azon dolgozik, hogy hogyan demonstrálja vagy hogyan dolgozza ki gyurmával és címkékkel, megújult megértést fog eredményezni.

Abban a kifejezésben, hogy „hogyan jelenítsem meg gyurmával?” rejlik a tanított anyag titka. Ha valaki meg tudja jeleníteni gyurmában, akkor érti. Ha nem tudja, akkor valójában nem érti, mi az. Tehát, a gyurma és a címkék csak akkor működnek, ha igazán megértették a kifejezést vagy a dolgokat. És ha ezeket kidolgozzák gyurmában, az a megértésüket eredményezi.

A gyurmademonstráció készítésével nem a művészet a célunk. A formák elnagyoltak.

A gyurmademóban készített minden különálló darabot felcímkézünk, mindegy, mennyire elnagyolt a címke. A tanulók általában keménypapírra golyóstollal írott címkéket készítenek. A címke készítésekor az egyik végét hegyesre csináljuk, hogy könnyen bele lehessen szúrni a gyurmába.

Az eljárás a következő: a tanuló elkészít egy tárgyat, felcímkézi, elkészít egy másik tárgyat, felcímkézi, elkészít egy harmadik tárgyat, és címkét tesz rá, és így tovább, sorjában. Ez abból az adatból származik, hogy valaminek a lehető legjobb megtanulásához a tömeg és a jelentéstartalom kiegyensúlyozottsága szükséges, és hogy túl sok az egyikből a másik nélkül rossz érzést okozhat a tanulónak. Ha a tanuló a demonstráció összes tömegét egyszerre készíti el felcímkézés nélkül, akkor az elméjében mindezekkel az összezsúfolódó jelentéstartalmakkal ül ott, ahelyett hogy mindegyiket egyenként leírná (címke formájában), ahogy halad. A helyes eljárás, hogy ahogy halad előre, címkézzen fel minden tömeget.

Egy darab gyurmával és egy címkével bármilyen tárgy, alapelv vagy cselekvés bemutatható. A „tömeg” összetevőt gyurma, „a jelentéstartalom- vagy gondolat” összetevőt pedig címke segítségével készítjük el.

A mozgás vagy dolgok haladásának irányát általában kis nyilakkal jelezzük. A nyíl készülhet gyurmából vagy egy másfajta címkeként. Ez fontos lehet. Ha nincs tisztán ábrázolva a demón, hogy mi milyen irányba halad, vagy mi milyen irányba áramlik, az felismerhetetlenné teheti a demót.

A gyurmademóknak nagynak kell lenniük. A gyurmademonstrációk egyik célja, hogy a tanult anyagokat valóságossá tegye a tanuló számára. Ha a tanuló gyurmademója kicsi (kevesebb tömeg), lehet, hogy nem lesz kellően reális a számára. A nagy gyurmademók sikeresebbek a tanuló megértésének növelése szempontjából.

Egy jól elkészített gyurmademó, ami valóban demonstrál, bámulatos változásokat hoz a tanulónál. És meg fogja őrizni emlékezetében az adatot.

A tömeghiány orvoslására e három módszer mindegyikét – demókészlet használata, vázlat készítése és gyurmademonstráció – bőségesen kell használni bármilyen oktatási tevékenység során. Hatalmas különbséget jelenthet abban, hogy a tanuló mennyire tanulja meg és mennyire tudja alkalmazni azt, amit megtanult.