Az egyének és nemzetek közötti erőszak és konfliktus már korszakok óta velünk van, ám az okaikat teljes rejtély övezte – egy olyan rejtély, amelyet a Szcientológia végül megoldott.

Ha Káldea eltűnhetett a föld színéről, ha Babilon porrá omolhatott, ha Egyiptom pusztasággá válhatott, ha Szicíliának 160 virágzó városa volt, és mégis megtörténhetett, hogy már időszámításunk kezdete előtt kifosztott rommá vált, és csaknem sivatag azóta is (mindez pedig emberi lények minden munkája, bölcsessége, jóakarata és szándéka ellenére történt), akkor miként a napnyugtát sötétség követi, úgy kell következnie ebből annak a ténynek, hogy az ember tevékenységeit és dolgait illetően valami bizonyára az ismeretlenség homályában maradt. És hogy ez a valami bizonyára annyira halálos és mindent átható, hogy jócskán idő előtt tönkreteszi az Ember valamennyi ambícióját és lehetőségét.

Egy ilyen dolog bizonyára valamiféle természeti törvény, amelyet az Ember maga nem sejt.

És minden jel arra mutat, hogy valóban van egy ilyen törvény, amely megfelel ezeknek a követelményeknek, azaz végzetes, ismeretlen, és minden tevékenységet felölel.

A törvény, úgy tűnik, ez:

AHHOZ, HOGY KONFLIKTUS LEGYEN, MINDEN VESZEKEDÉSBEN JELEN KELL LENNIE EGY HARMADIK FÉLNEK, AKIRŐL NEM TUDNAK.

Vagy:

AHHOZ, HOGY VESZEKEDÉS LEGYEN KÉT POTENCIÁLIS ELLENFÉL KÖZÖTT, AZT TEVÉKENYEN ELŐ KELL IDÉZNIE EGY HARMADIK FÉLNEK, AKIRŐL NEM TUDNAK.

Vagy:

BÁR ÁLTALÁBAN ÚGY HISZIK, HOGY EGY ÖSSZEÜTKÖZÉSHEZ KÉT EMBERRE VAN SZÜKSÉG, AHHOZ, HOGY TÉNYLEGES KONFLIKTUS KÖVETKEZZEN BE, LENNIE KELL EGY HARMADIK FÉLNEK, ÉS ANNAK KI KELL EZT ÉPÍTENIE.

Azt nagyon könnyű látni, hogy két, konfliktusban lévő ember összeütközik egymással. Ők nagyon jól láthatók. Azt már nehezebb észrevenni vagy gyanítani, hogy volt egy Harmadik fél, aki aktívan szította a veszekedést.

A Harmadik fél, akire általában nem gyanakszanak, és aki „ésszerű”; a szemlélő, aki tagadja, hogy bármi része lenne benne – ő hozta létre eredetileg a konfliktust.

A rejtett Harmadik félről, aki időnként mintha csak az egyik fél támogatója lenne, ki fog derülni, hogy ő a felbujtó.

Ez hasznos törvény az élet számos területén.

Ez a háború oka.

Látjuk, ahogy két pasas mindennek elmondja egymást, látjuk őket összeugrani. Nincs jelen senki más. Tehát persze, hogy ők „okozták az összeütközést”. Pedig volt egy Harmadik fél.

Ezeket nyomon követve, az ember hihetetlen adatokra bukkan. Épp ez a baj. A hihetetlent túlságosan könnyen visszautasítjuk. A dolgok elrejtésének egyik módja az, ha hihetetlenné tesszük őket.

A hivatalnok és B küldönc vitatkoznak. Közvetlen konfliktus robban ki közöttük. Mindkettő a másikat hibáztatja. Egyiknek sincs igaza, és így a veszekedés nem oldódik meg, mivel az igazi okát nem állapították meg.

Az ember alaposan belenéz egy ilyen esetbe. Valami hihetetlent talál. A hivatalnok felesége B küldönccel hál, és mind a kettőnek egyaránt panaszkodik a másikra.

J gazda és K állattenyésztő folytonos konfliktus közepette évek óta pocskondiázzák egymást. Az összeütközésnek nyilvánvaló, logikus okai vannak. Mégis tovább folytatódik, és nem oldódik meg. Közelebbről megvizsgálva a dolgot, rátalálunk L bankárra, akinek (az összeütközésekből fakadó veszteségeiknek köszönhetően) módjában áll pénzt kölcsönözni mindkét félnek, miközben fenntartja a veszekedést, és aki – amennyiben mindketten veszítenek – teljes egészében megkaparintja a földjüket.

Ez nagyobb méreteket is ölt. 1917-ben a forradalmi erők és az orosz kormány konfliktusban álltak. Ennek annyi oka van, hogy könnyen rajtuk ragad a figyelem. Arra viszont csak a II. világháborúban, Németország hivatalos állami iratainak lefoglalásakor derült fény, hogy Németország szította a lázadást, és pénzelte a lázadást kirobbantó Lenint, sőt küldte egy elsötétített vonaton Oroszországba!

Az ember végigpillant a „személyes” veszekedéseken, csoportos konfliktusokon, nemzetek közötti csatározásokon, és ha keresi, megtalálja a Harmadik felet, akire egyik harcoló fél sem gyanakodott, vagy ha gyanakodtak rá egyáltalán, akkor azt mint „képzelődést” elhessegették. Ám a dokumentumokkal való gondos alátámasztás végül mégis megerősíti a dolgot.

Ez az adat fantasztikusan hasznos.

Házastársi veszekedéseknél a helyes megközelítés bármely tanácsadó részéről az, ha a két féllel gondosan megkeresteti a Harmadik felet. Lehet, hogy előszörre egy csomó okot találnak. Ezek az okok nem lények (emberek). Egy Harmadik felet keresünk, egy tényleges lényt. Amikor mindketten megtalálják a Harmadik felet, és bizonyosságot szereznek, azon a ponton a veszekedés véget ér.

Időnként két veszekedő fél hirtelen eldönti, hogy egy lényt megválaszt bűnösnek. Ez véget vet a veszekedésnek. Időnként ez nem a megfelelő lény, és ezután további veszekedések következnek be.

Két viszálykodó nemzet közül mindkettőnek tárgyalásra kellene törekednie a másikkal, hogy kiszűrjék és megtalálják a valódi Harmadik felet. Mindig találni fognak egyet – ha nyitva tartják a szemüket –, és meg tudják találni az igazit. Mivel ki fog derülni, hogy tényleg van egy.

Valószínűleg számos technikai megközelítést lehetne kialakítani és felvázolni ebben a témában.

Sok furcsa jelenség kapcsolódik ehhez. A helyesen eltalált Harmadik fél általában olyan valaki, akivel egyáltalán nem hadakozik egyik fél sem, hanem csak elkerülik.

A házastársi konfliktusok általánosak. A házasságokat meg lehet menteni, ha mindkét fél ténylegesen tisztázza, hogy ki okozta a konfliktusokat. Lehetett több is (a házasság egész története folyamán), de egyszerre csak egy.

Az egyén és egy szervezet között csaknem minden esetben egy harmadik személy vagy egy harmadik csoport okozza a veszekedéseket. A szervezetnek és az egyénnek össze kellene jönnie egymással, és behatárolni a Harmadik felet azáltal, hogy mindegyikük bemutatja a másiknak azokat az adatokat, amelyekkel ellátták.

A felkelőket és a kormányokat egyaránt ismét egyetértésbe lehetne hozni, ha valaki mind a két fél képviselőivel elmondatná egymásnak, hogy ki mit mondott neki.

Az ilyen tárgyalások eddig jellemzően kizárólag viszontvádaskodásokkal vagy körülményekkel vagy visszaélésekkel foglalkoztak. Ahhoz viszont, hogy sikeresek legyenek, kizárólag lényekkel kell foglalkozniuk.

Erről az elméletről azt hihetnénk, hogy azt állítja: nincsenek olyan rossz körülmények, amelyek konfliktushoz vezetnek. Vannak. De ezek rendszerint tárgyalással helyrehozhatók, hacsak egy Harmadik fél konfliktust nem szít.

A történelemben igencsak rossz véleményünk van a múltról, mivel azt a történelem két szemben álló fél viszontvádaskodásai formájában tolmácsolja, a Harmadik felet pedig nem ismerte fel.

A háborúk „hátterében meghúzódó okokat” inkább a háború „titkos felbujtóinak” kellene nevezni.

Nincs olyan konfliktus, amelyet ne lehetne megoldani, hacsak a valódi felbujtója rejtve nem marad.

Ez az a természeti törvény, amely az ókor és a modern kor embere számára egyaránt ismeretlen maradt.

És ezt nem ismervén, egész civilizációk pusztultak el úgy, hogy különböző „okok” felé terelték el őket.

Ezt érdemes ismerni.

Ezzel érdemes dolgozni bármely olyan helyzetben, ahol az ember békét próbál teremteni.